Baráthosi-Balogh Benedek: Japán, a felkelő nap országa
avagy a turániság (egyik) nagykönyve.
Na igen, ez a könyv is azok a közé a könyvekhez tartozik, amiket normál esetben nem igen olvastam volna el, de most itt volt rá a „lehetőség”. Egyébként nem volt olyan rossz, és most azon gondolkodom, hogy a többi könyvét is elolvasom. Több okom is van rá, például eléggé érdekesen ír. Mivel ez a könyv az 1930-as években íródott ezért régies a nyelvezete (pl. sok a volna-volt, vala-volt stb. szerkezet. ) Sok olyan szót használ, amiket mi már nem, és számtalanszor elgondolkodtam, hogy mit is akart most leírni, olyan kacifántosan fogalmazott.
Emellett érdekes még, hogy teljesen más szempontok szerint ír le dolgokat. Pl. sokszor volt, hogy egy egy adott történelmet mi megtanultuk vhogy, de ő akkor még másképp magyarázta. Ilyen volt például a Tokugava korszakról illetve általában a busi korszakról való leírása. (Kb az a véleménye, hogy sokat ártott Japánnak az a sok erkölcstelenség, ami akkor volt. De főleg a gonosz sogúnok… fújj.)
De azért nagyon szépen leírja az orosz- japán háborút (végülis akkor élt az író, szóval elsőrangú informátor).
Ami nagyon tetszett, az az , hogy kritizálja ő maga is az előző könyvét japánról (el szeretném olvasni azt is-> Dai Nippon), és elmeséli, hogy mennyi súrlódása volt egykori tanítványával, aki végül megírt egy könyvet, itt Magyarországon (Új Nippon). Ez is felkeltette az érdeklődésemet, mert eléggé megosztja a közönséget. (Végülis ha olyat olvas az ember, hogy az, aki itt él 8 éve ingyen olyat ír, hogy mennyire utálja a magyarokat,és mennyire szar népség az igencsak zavaró.)
Szóval a kettejük viszonya, ellentéte eléggé izgalmas témának hangzik, kár hogy Imaoka Dzsuicsiro-ról nincs sok információ. És a turanizmusról sincs (vagyis arról van, de leginkább csak magyarul) japán forrás… nem találtam egyet sem L. Szóval az kieseik. 2 emberről meg nem hiszem, hogy sokat tudnék írni (35 oldal…+ japán források).
